Szögi Lajosra emlékezett a budapesti Jobbik

olaszliszkaÖt éve, 2006. október 15-én a tiszvasvári földrajz-biológia szakos tanár, két kisebbik lányával Vámosújfaluba tartott, mikor Olaszliszkán áthaladva autója előtt átszaladt az úttesten egy helyi cigány kislány. A különböző médiumok többször is tévesen tájékoztatták a közvéleményt arról, hogy a tanár úr a gépjárművével elsodorta a gyermeket. A vizsgálatok azonban bebizonyították, hogy Szögi Lajos betartotta a közlekedési szabályokat. A tanár úr megállt, hogy megnézze, nem esett e baja a gyereknek, azonban a kislány felbőszült rokonai brutálisan agyonverték.

A budapesti Jobbik a tragédia évfordulója kapcsán az emlékezés fontosságára és az erőszak elutasítására kívánta felhívni a figyelmet. A békés megemlékezésen, mely a XVII. kerületi Olaszliszka és Ezüst utca sarkánál került megrendezésre, száznál is többen vettek részt, köztük Szögi Zsuzsanna, Szögi Lajos legidősebb lánya.

A Jobbik XVII. kerületi Alapszervezete még 2009-ben, a tragédia hároméves évfordulóján állított kopjafát Szögi Lajos emlékére.

A mostani budapesti megemlékezés felszólalói között volt Szilágyi György, a XVII. kerület jobbikos országgyűlési képviselője, Bertha Szilvia, a Jobbik Munkaügyi Kabinetének vezetője, Novák Előd, a Jobbik országos alelnöke és Staudt Gábor, a Jobbik budapesti elnöke.

Szilágyi 

Abban a tragédiában akkor, ott meghalt a közbiztonság, akkor eszméltek rá sokan, hogy ez így nem mehet tovább, akkor ébredt fel a magyarság nagy részének az immunrendszere, akkor értették meg az emberek, hogy változásokra van szükség, különben valamennyien elveszünk. – mondta el beszédében Szilágy György, aki szerint az eset óta nagyon sok minden változott az elmúlt öt évben. Magyarország felett a hajnal első fénysugarai egyre több helyen törik át a sötétség vastagnak és legyőzhetetlennek hitt falát. Az országgyűlési képviselő elmondta, ezeknek a sötétséget megtörő fénysugaraknak az eredménye, hogy a Jobbik a Magyar Országgyűlésben küzdhet a magyar érdekekért.

 BerthaSz

Bertha Szilvia szerint a tragédia helyzetképet ad az egész országról. Ez a tett állatiasnak sem nevezhető. Ilyen értelmetlen, céltalan brutalitás az állatvilágban sem létezik – hangsúlyozta a képviselő. Hozzátette, nem szabad hagyni, hogy ez az egész ország, magyarság jelenlegi sorsát magába foglaló tett a múlt homályába merüljön. Nem szabad, hogy csak a bűnügyi statisztikák egyik adatává váljon.

 Novák

Novák Előd gyalázatosnak nevezte, hogy több vidéki település nevéről – amelynek névsora Olaszliszkával kezdődik -, ma már nem valami helyi nevezetesség, helyi büszkeség jut az emberek eszébe, hanem sajnálatos módon a cigánybűnözés, embertelen gyilkosságok, brutális bűncselekmények.

A kormány és a Jobbikon kívül minden ellenzéki párt hallgat a cigánybűnözésről - jelentette ki beszédében a Jobbik országos alelnöke. Szerinte nem érdekli a többi politikai pártot, hogy hány embert gyilkolnak meg a cigánybűnözők, inkább folytatják a megszokott struccpolitikájukat, homokba dugják a fejüket.

Novák Előd elmondta, hogy a Jobbik már számtalanszor felvetette a cigánybűnözés problémáját a parlamentben, de érdemi vitát a mai napig nem sikerült róla folytatni. A Jobbik alelnöke úgy fogalmazott: „ha a kormány nem változtat a cigánypolitikáján, akkor Magyarországon előbb-utóbb polgárháború fog bekövetkezni.”

 Staudt

A felszólalók sorát zárva Staudt Gábor beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy szinte nincs olyan nap már, amikor ne hallanánk brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokról a sajtóban. Kitért a média kettős mércéjére is. Elmondta, hogy a közszolgálati média az elkövetők származásáról a legtöbbször elfelejtkezik, azonban ha „vélt, vagy valós sérelmek” érnek cigány származású polgárokat, akkor rögtön világgá kürtölik, hogy a cigányok emberi jogait sárba tiporták, megkülönböztetik, illetve faji alapon üldözik őket Magyarországon. A Jobbik budapesti elnöke szerint nincs a világon még egy olyan ország, ahol megtehetnék, hogy az állam sem nem tudja megvédeni az állampolgárait, sem nem adja meg a jogot az önvédelemhez. Legalább az egyiknek működnie kellene.

 Sz Zsuzsi

A beszédek után a Szögi Lajos emlékére állított kopjafánál koszorút helyezett el Szögi Zsuzsanna, Szögi Lajos lánya, a Jobbik parlamenti frakciójától Bertha Szilvia és Novák Előd, a budapesti Jobbik nevében Staudt Gábor és Lehmann Viktor. A megemlékezésen részt vettek és szintén koszorút helyeztek el a Jobbik XVI., XVII., XVIII., XXI., XXIII. kerületi szervezetei, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának jelenlévő fiataljai, a Magyar Nemzeti Gárda, illetve civil szervezetek, valamint a XVII. kerület polgárai.

A megemlékezés - a Himnusz közös eléneklésével - békésen ért véget.

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...