Rend- és otthonteremtésre fordítaná a „romaintegrációs” 120 milliárdot a Jobbik
A kormány tervezete 6,2 milliárd forintból 3-5 ezer fiatal számára tervez kamattámogatást nyújtani. Ha ezt az összeget összehasonlítjuk - az egyébként fontos - debreceni futballstadionra fordított 10 milliárd forinttal, akkor képet kaphatunk arról, hogy a kormányzat számára mennyire fontosak a fiatalok és az otthonteremtés - vont párhuzamot a jobbikos képviselő. Mivel a Matolcsy György-féle programot a szükséges erőforrásokkal nem támasztják alá, nem várható olyan hatás, mint amilyen az első Orbán-kormány idején volt - szögezte le a politikus. A Jobbik ezért azt javasolja, hogy azt a 120 milliárd forintos összeget, amelyet az elkövetkezendő években „romaintegrációra” szán a kormány, a költségvetésben csoportosítsák át rendvédelmi, illetve otthonteremtési célokra. Z. Kárpát Dániel szerint az elmúlt két évtizedben minden egyes cigány felzárkóztatásra fordított adóforint az ablakon kidobott pénz volt, mivel egy olyan cigány sincs Magyarországon, aki emiatt, és nem saját erejéből jutott volna előbbre. A nemzeti radikális párt ezért a 120 milliárdos összeg egyik felét a vidéki közbiztonság megerősítésére, másik felét a kormány által meghirdetett otthonteremtési célokra fordítaná, amelyre pozitív diszkrimináció nélkül minden rászoruló jogosult lenne. Ez utóbbi a jobbikos képviselő szerint közel 100 ezer átmeneti hazai munkahelyet is teremthetne az építőiparban, és hosszú távon élénkítőleg hatna az egész gazdaságra. A Jobbik nemcsak az új építésű ingatlanok vételére, hanem bővítésére is kiterjesztené a támogatást, hogy a fiatal párok saját élettérben tudják elkezdeni életüket. Z. Kárpát Dániel az osztrák bérlakás-építési rendszert ajánlotta a kormány figyelmébe, ahol az önkormányzat segítségével a fiatalok akár 8-10 évig is kedvezményesen bérelhetnek lakást, majd ha úgy döntenek, később nyomott áron, gyakran nulla százalékos kamattal megvásárolhatják azt. A kormány „otthonvédelmi terve” főként a gazdagoknak kedvez, mivel egy új építésű ingatlan esetében 2-2,5 millió forint nem jelent érdemi segítséget - jelentette ki a jobbikos politikus, aki életszerűtlennek nevezte azokat a kiszivárgott feltételeket, amelyek például minden építkezési munkafolyamat mellé műszaki vezetőt rendelnének ki. B.J. barikad.hu |

Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR




















A Jobbik saját otthonteremtési koncepciót dolgozott ki, mert úgy látják, a kormány „otthonvédelmi terve” csak pr-csomag, valódi megoldást nem jelent - jelentette be mai sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.











