Orbán is temeti a demokráciát?

|

Orbán ViktorVona Gábor múlt heti, a jelenlegi liberális demokráciára vonatkozó elutasító kijelentését hallva mindenki felhördült. Most Orbán Viktor beszélt hasonlóan a demokrácia válságáról. A Le Monde francia lapnak nyilatkozott a magyar miniszterelnök. A kormányfő kijelentette, Európában nehéz helyzetbe került a demokrácia.

„Szeretjük a demokráciát, mert értékeken alapuló rendszer. De a demokrácia eredményekről és sikerekről is szól. És Európában eladósodtak vállalataink, csökken a születések száma, kudarcba fulladt a társadalmi integráció, erősödnek a szélsőségek. Ez gyengíti demokratikus rendszereinket” – közölte a kormányfő, hozzátéve, hogy előbb vagy utóbb szembesülni fogunk azzal a kihívással, amelyet a nem demokratikusan megszervezett, de sikeresebb országok jelentenek, így Kína és az ázsiai vállalatok. Szerinte arra kell ösztönözni az értelmiségieket és a politikusokat Európában, hogy gondolkodjanak szabadabban a demokrácia jövőjéről.
No most akkor álljunk meg egy pillanatra. Ezek szerint Orbán Viktor szerint is vége a liberális demokráciáknak.

Vona Gábor nem kér ebből a demokráciából

Múlt hét végén Vona Gábor évadnyitó beszédében az alábbiakat közölte: „Nem vagyunk kommunisták, mert a mi szellemi centrumunkban nem az osztályhatalom áll, nem vagyunk fasiszták, mert a mi szellemi centrumunkban nem az államhatalom áll, és nem vagyunk nemzetiszocialisták, mert a mi centrumunkban nem a faji hatalom áll. De nem vagyunk demokraták sem abban az értelemben, amit ez mára jelent, mert a mi szellemi centrumunkban nem a pénz és a haszon áll”.

A Jobbik pártelnökének kijelentésén akkor sokan szörnyülködtek, hogy lám-lám kibújt a szög a zsákból, nem akarja a nemzeti párt ezt a kellemes állóvizet, amelyben már több mint húsz éve üldögélünk, szép lassan tönkremenve. Mostanra pedig elértük, hogy Európában mi vagyunk a jó példa a rossz példára, valamint az a céltábla, amelyre minden retorzió nélkül bárki leadhat egy sorozatot. Majd azt követően diadalittasan magasba lökheti karját kijelentve: Én is belerúgtam egyet Magyarországba!

Vona Gábor ezzel összefüggésben jelentette ki, hogy nem kérünk ebből a liberális, uniós demokráciából, amely mostanra a pénzszipolyozó rendszer szinonimájává vált. A beszéd után nem sokkal Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője sajtóközleményt adott ki, kijelentve, hogy a Jobbik kiírta magát a demokráciából. A szocialisták is igyekeztek a kormánypárttal párhuzamosan jajveszékelni a Jobbik pártelnökének kijelentése miatt.

Kíváncsi vagyok, Selmeczi Gabriella most mit szólt, miután pártja vezetője és Magyarország kormányfője hasonló kijelentést fogalmazott meg az európai demokráciák hanyatlásáról.

Ez a demokrácia a Fidesz békemenetének sem kell

Igaz, Orbán Viktor még finom tánclépésekben fogalmaz, miszerint még csak gyengülnek a demokratikus rendszerek. Ám azon kijelentései, hogy eladósodtak vállalataink, csökkent a születések száma, kudarcba fulladt a társadalmi integráció, ennél sokkal nagyobb kritikát és elfordulást sejtetnek a jelenleg európai liberális demokratikus rendszernek hívott erőteljes válságot és szétesést mutató halmazzal összefüggésben.

Egy régi vicc jut eszébe az embernek a jelenlegi Európai Unióról :

- Miről ismerhetőek meg a KGST-tagállamok?
 - Mindenki tartozik mindenkinek.

Hát, jelenleg az Unióban is ez a helyzet, ráadásul ha már itt tartunk: Orbán Viktor nem hagyhatja figyelmen kívül a kormány melletti békemenet transzparenseit és az ott elhangzott véleményeket sem.

Nem leszünk gyarmat! Elég az Unió hatalmából! – olvashattuk több molinón. Emellett vittek olyan táblákat és hallhatóak voltak olyan mondatok is, amelyek az IMF-et kívánták valahova jó messzire.

Ezek a jelmondatok viszont a Jobbik retorikájához állnak a legközelebb. A fideszes szavazók nagy része, akárcsak a jobbikosok, a legkevésbé sem akarják, hogy Magyarország legyen a lélegeztetőgépre tett demokrácia mintapéldája. Annak a rendszernek a mintapéldánya, amelyben az Európai Egyesült Államok vezetése határozza majd meg, melyik országban milyen és mekkora adónemeket vetnek ki, milyen törvényeket hoznak, milyen gazdaságpolitikát folytatnak.

Európa sem csendes

Ennek a rendszernek a felvetődése óta egyre több tagország int be, meglehetősen morcos képet vágva. A gazdasági válságra hivatkozó megszorítások miatt pedig az állampolgárok gondolkodnak azon, hogy a kapa meg a kasza nemcsak földművelésre használható.

Angela Merkel korábban kijelentette: a multikulturalizmus halott, országában ez az eszme csúfosan elbukott. Azaz egy tipikusan liberális gondolat már szerinte is kivérzett. Bár a német kancellár legutóbb még arról beszélt, hogy az euróövezeti adósságválság kidomborította a valutaunió szerkezeti hibáit, amelyeket csak úgy lehet kijavítani, ha az európai nemzetközösség elindul a költségvetési és politikai unió felé -  meglehet, hogy ezen nézetein is változtatnia kell majd.

A jelenlegi liberális demokráciával összefüggésben a közeljövőben hallhatunk még cifrább mondatokat is a tagállamok képviselőitől. Egyre többen ismerik ugyanis fel, hogy ez már nem az a demokrácia, amelyre teszem azt a volt szocialista országokban a kommunista diktatúra idején oly sokan áhítoztak. Az egész ugyanis a pénz diktatúrájának rendszerévé kezd válni.

Az viszont akárhogy is nézem nem egy Örömóda.

Lánczi Richárd

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...