Nyílt és részletes vitára van szükség az Európai Unióról
A Jobbik úgy értékeli: itt az utolsó esély, hogy a nemzeti szuverenitás teljes felszámolását célul kitűző, nyíltan vállaló Európai Unióból Magyarország kilépjen – jelentette ki péntek délelőtti sajtótájékoztatóján Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese. Gyöngyösi Márton szerint bár csak retorikailag képviselt Orbán Viktor és a kormánya gazdasági szabadságharcot, még ezt sem tűrte el az Európai Unió és a Nyugat. Ilyen értelemben beszélhetünk a kormány stratégiai bukásáról, fegyverletételről, amely egyben Orbán Viktor személyes politikai kudarca is – hangsúlyozta a jobbikos képviselő. „Gyalázatos” kampány előzte meg a csatlakozást Gyöngyösi Márton két okra vezette vissza a hazánk uniós tagságáról szóló népszavazási kezdeményezésüket. A képviselő úgy véli, hogy 2003-ban egy „gyalázatos” kampány előzte meg a csatlakozást, amely kizárólag csak az Európai Unió pozitív oldalaira fókuszált és megpróbálta elbagatellizálni az uniós tagság részleteit, a negatívumairól pedig nem esett szó. De Gyöngyösi azt is kiemelte második okként, hogy az Európai Uniónak a természete is megváltozott 2003 óta. Akkoriban ugyanis szerinte még nem dőlt el, hogy a nemzetek Európája felé halad-e az Unió, vagy pedig az Európai Egyesült Államok irányába. A Jobbiknak már akkor is voltak kételyei – mutatott rá Gyöngyösi Márton, akinek az a meglátása, hogy mostanra nyilvánvalóvá vált: az Európai Unió a centralizálás és a nemzetállamok függetlenségének teljes felőrlése felé halad, mely az adó- és fiskális politikában, valamint a költségvetés ellenőrzésében is nyomon követhető. Gyöngyösi Márton úgy látja: teljesen egyértelmű, hogy az uniós tagságnak köszönhetően lezüllött a magyar gazdaság az elmúlt 7-8 évben, de már a csatlakozási folyamat is nagyon komoly béklyóba kötötte Magyarországot. Felelős döntésre kell felkészíteni az embereket A Jobbik álláspontja szerint a magyar gazdaság feltámasztása, valamint termőföldjeink, ásványkincseink és vizeink védelme elképzelhetetlen az Európai Unió keretein belül, ezért Magyarország tagságáról népszavazást tartana szükségesnek. Első körben egy parlamenti bizottság felállítását kezdeményezte a nemzeti radikális párt, hogy részleteiben megvizsgálják a csatlakozás előnyeit, illetve hátrányait és nyílt vitát folytassanak a kérdésről, felkészítve a magyar embereket is a felelős döntésre. Gyöngyösi Márton hangsúlyozta, hogy az Unióból való kilépés és a Jobbik által szorgalmazott keleti nyitás, nem az Európától való teljes elfordulást jelenti. A nyugat és a kelet közötti egyensúlyt kell megtalálni – szögezte le a képviselő. Gyöngyösi válaszolt azokra a félelmekre is, melyek szerint veszélybe kerülne az Unióból való kilépés miatt az útlevél nélküli utazás lehetősége. A képviselő példaként említette Izlandot, Svájcot és Norvégiát, amely országok bár nem tartoznak az Unióhoz, mégis tagjai a schengeni övezetnek. Van lehetőség a kilépésre A Jobbik frakcióvezető-helyettese ismertette az Európai Unióból való kilépés folyamatát is. A lisszaboni szerződés 50. cikke kimondja, hogy a tagállamok bármelyike úgy dönthet, hogy kilép az Unióból. A kilépés szándékát az Európai Tanácsnak kell jeleznie, amelynek iránymutatásai alapján a Tanács minősített többséggel, az Európai Parlament egyetértésével köt megállapodást a tagállammal a kilépés részletes szabályairól. Gyöngyösi Márton szerint amíg a kilépés folyamata zajlana, addig Magyarország kidolgozhatná az Európai Unión kívüli élet lehetőségét, a magyar gazdaság talpra állítását, illetve a magyar nemzet érdekeit szolgáló új viszonyrendszert.
NT barikad.hu |

Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR




















A Jobbik szerint az Európai Unió felszámolja a nemzeti szuverenitásunkat. Nyílt és részletekbe menő társadalmi vitára van szükség, mérlegre téve az uniós tagságunkat, az elhagyásról szóló népszavazást megelőzően.











