Képviselni alázattal, vagy menedzselni közpénzen?
A legelső következtetés, amit levontam a politika és a testületi ülések világával kapcsolatban, mikor végigültem képviselőként az első ülésemet, hogy minden embernek, minden választónak érdemes lenne ezeket a nyílt üléseket meglátogatnia. Mindenki számára tanulságos lenne megismerni a politikusok valódi arcát, az üléseken való szereplését, stílusát, mentalitását. Egy biztos, a politika és a média világában sok esetben az igazság csak akkor számít, ha jól megfizetik. Legalábbis az elmúlt évtizedekben meghonosodott hatalomgyakorlás, melynek csak szlogenje a képviseleti demokrácia, ezt a tendenciát szolgálta. A média kezében óriási hatalom összpontosul. Előfordulhat, hogy egyes médiumok zsíros pénzekért és juttatásokért vagy megszépítenek, vagy adott esetben démonizálnak egy politikust, attól függően, hogy mire és kitől kaptak pénzt. Képviselőként és újságíróként, mind a politika, mind pedig a média világára van rálátásom. Nem csak harácsoló bértollnokok uralják a média világát, és nem csak politikai pózőrök léteznek, de tény, hogy akinek a kezében elég pénz van, és elég hatalom, aki a lelkiismeretét, a haszonszerzésért feláldozta, az uralja, illetve úgy alakítja az igazságot, ahogy kénye kedve tartja. Mi is pontosan a választókerületi céltartalék? Talán kevés választó van azzal tisztában, hogy minden egyéni képviselő rendelkezik egy választókerületi céltartalékkal. Ez nem képviselői fizetés, vagy tiszteletdíj, hanem rendelkezik egy bizonyos összegű közpénz felett, melyből az egyes egyéni választókerületekre az önkormányzati rendeletben meghatározott összeget fordíthat a választókerület területén út, járda, víz-, csatorna-, gázhálózat, felszíni vízelvezető rendszer és elektromos hálózat terveztetésére és kivitelezésére, az önkormányzati fenntartású intézmények felújítására és tárgyieszköz-beszerzésére, valamint a választókerület lakosságával közvetlenül összefüggő feladatokra és a költségvetési szervek, egyesületek, társadalmi szervezetek támogatására. Ezeknek az összegeknek a felhasználásáról, minden negyedévben készül egy beszámoló, amelyet a képviselő-testület fogad el. Hogy mit is jelent ez pontosan? Annak a pénznek az elszámolását, beszámolóját amit a képviselő az államtól kap - amely valójában az állampolgárok zsebéből vándorol az állam kasszájába - hogy a választópolgárok lakókörnyezetének rendbetételére, megőrzésére, a köz javára használhassa fel, a képviselők saját maguk szavazzák meg. Nem a választók dönthetik el, hogy a közpénzt valóban jól használták e fel a javukra a képviselők, hanem a honatyák, hogy jól gazdálkodtak e azzal az összeggel, amit a választóik szavazataiért kaptak, illetve a választókörzetük építéséhez. Megjegyzem, ezzel nem azt akarom sejtetni, hogy az egyéni képviselők lenyúlják a közpénzt! Inkább csak ösztönözni szeretnék mindenkit, hogy tájékozódjon és nézzen nyugodtan utána, hogy a képviselőik milyen közpénzekről döntenek. Ez minden választónak jogában áll, mint ahogy az is, hogy ha valamit nem ért, akkor kérdéseket tegyen fel. Hozzá kell tennem, hogy a beszámolók nyilvános adatként számítanak és a róluk való szavazás is nyílt üléseken történik. Arculatépítés az adófizetők pénzéből? Előfordul olykor, hogy a képviselők elfelejtik, mit is takar pontosan a közpénz fogalma. Amit fontos tudni, mondom én ezt úgy, mint bennfentes, hogy a képviselők ugyanolyan emberek, mint bárki más. Természetesen mindenki szereti, ha megdicsérik és elismerik a munkáját, a politikában ez különösen fontos, hiszen a választók hálája és köszönete később a leadott voksokban térül meg, elismerve a jó munkát és újra felhatalmazást adva annak, aki szerintük a legjobban képviselte az érdekeiket. Sajnos ebben a gondolatban kereshető a métely is. Mert a politika olykor hiúságot és hatalomvágyat szül. Ebből fakadóan kétféle képviselő van, az egyik a választókért dolgozik. Képvisel és szolgál. A másikfajta képviselő, a választók szavazataiért lobbizik és ezért önmagát menedzseli. Az egyik munkával, kemény kitartással dolgozik, a másik inkább propagál, reklámoz, arculatot épít. Az egyik a gazda típusú képviselő, a szorgos hangya, a másik a menedzser típusú, sokat ciripelő tücsök. De térjünk vissza a közpénzekre. Választókerületi céltartalékot, csak az egyéni képviselők kapnak, a listán bejutott képviselők (akik nem rendelkeznek saját körzettel) nem. Sokszor előfordul, hogy az egyéni képviselők azzal támadják a listás képviselőket (legtöbbször nyilvánvaló politikai okokból), hogy azok nem csinálnak semmit sem, miközben ők játszótereket, utcákat, közintézményeket újítanak fel, vagy társadalmi szervezeteket, esetleg közösségi rendezvényeket támogatnak. Igen ám, de miből??? Közpénzből, amely pénz nem az övék! Amikor XY képviselő pl. azért döngeti a mellét, hogy ő mennyit dolgozik, mert mondjuk felújíttatott egy játszóteret, fényképezteti magát, kezet ráz mosolyogva a környékbeliekkel és elvárja ezért, hogy a választók a tenyerükön hordozzák, akkor ő valójában nem tett mást, mint fogta az emberek pénzét és azt befektette. De azért a pénzért ki dolgozott meg, ha közpénzről beszélünk? A választók, akiknek adóforintjai vándorolnak a választókerületi céltartalékokba. Előfordulhat, hogy egy képviselő ezt elfelejti és túldimenzionálja saját szerepét a közösségben, vagy tudatosan „feledkezik el erről az aprócskaságról”, mint a menedzser típusú képviselők legtöbbje. Mit csinál egy listás képviselő, mint én? Szögezzük le, egy listás képviselő ugyanolyan teljes jogú tagja az adott önkormányzat képviselő testületének, mint egy egyéni képviselő. Lehetősége van szavazni, dönteni és véleményt alkotni az üléseken. Magam is listás képviselő vagyok. Bár nem rendelkezem választókerületi céltartalék felett, igyekszem olyan döntéseket hozni, amelyek a kerület és lakosainak érdekeit szolgálhatják. Fogadóórákat és lakossági fórumokat tartok, hogy folyamatos kapcsolatban legyek a választókkal. Meghallgatom a problémáikat, véleményüket, kritikájukat, és az üléseken kiállok az érdekeikért, vagy felvetem ott a javaslataikat. És ha kell, akkor megpróbálok kontrollként is a kéréseiknek eleget tenni, pl. a választókerületi céltartalékok esetében. Rákosmenti közpénzek nyomában Kerületünk számos pontjáról kapok visszajelzéseket nyomvályúsodott utakkal kapcsolatban, fekvőrendőrök vagy utca névtáblák hiányáról, lerobbant, felújításra váró játszóterek ügyében, támogatási kérelmeket kulturális rendezvényekhez, vagy a közt szolgáló civil szervezetektől. Országunk súlyos gazdasági válsága kerületünkben is érezteti hatását. Hónapról hónapra nő a szociálisan rászorultak száma, akik az önkormányzattól, vagy a képviselőktől várnak segítséget, támogatást. Rengeteg probléma van a kerületben, ám szűkösek az erőforrások, de pont ezért lenne szükséges a választókerületi céltartalékok ésszerű, átgondolt, a lakosság érdekeit szolgáló felhasználása, mely felett az egyéni képviselők rendelkezhetnek. A választókerületi céltartalékok III. negyedévi felhasználásáról készült beszámolóban érdekes adatokat fedeztem fel. Feltűnt, hogy több fideszes (illetve akadt kereszténydemokrata is) egyéni képviselő, ugyanazzal az összeggel, 300.000Ft-tal támogatta a Leander Bt.-t – lakossági tájékoztatás címén – amely a Tizenhetedik című kerületi lapot adja ki.
1. számú választókerület – Koszorúsné Tóth Katalin (Fidesz) 300.000 Ft támogatás a Leander Bt.-nek 2. számú választókerület – Várbíró Anita (Fidesz) 300.000 Ft támogatás a Leander Bt.-nek 4. számú választókerület – Dr. Fenke Ferenc (KDNP) 300.000 Ft támogatás a Leander Bt.-nek 7. számú választókerület – Nagy Anikó (Fidesz) 300.000 Ft támogatás a Leander Bt.-nek 8. számú választókerület – Fohsz Tivadar (Fidesz) 300.000 Ft támogatás a Leander Bt.-nek 10. számú választókerület – Virág Mihály (Fidesz) 300.000 ezer Ft támogatás a Leander Bt.-nek Tehát a Leander Bt. a III. negyedévi beszámoló szerint összesen 1.800.000 Ft-ot kapott lakossági tájékoztatás címén. Kíváncsi lettem, ezért utánanéztem az előző negyedévi beszámolóknak is. I. negyedévi beszámoló: 1. számú választókerület – Koszorúsné Tóth Katalin (Fidesz) 300.000 Ft támogatás a Leander Bt.-nek 5. számú választókerület – Szabó Tiborné (KDNP) 300.000 Ft ezer támogatás a Leander Bt.-nek 9. számú választókerület – Hatvani Zoltán (Fidesz) 300.000 Ft támogatás a Leander Bt.-nek Összesen 900.000 Ft támogatás. II. negyedévi beszámoló: 3. számú választókerület – Petrőczy Dániel (Fidesz) 300.000 Ft támogatás a Leander Bt.-nek 6. számú választókerület – Dr. Bényi Zsolt (KDNP) 300.000 Ft támogatás a Leander Bt.-nek 10. számú választókerület – Virág Mihály (Fidesz) 300.000 Ft támogatás a Leander Bt.-nek 12. számú választókerület – Horváth Tamás (Fidesz) 300.000 Ft támogatás a Leander Bt.-nek 14. számú választókerület – Rózsahegyi Péter (Fidesz) 37.500 Ft és 300.000Ft támogatás a Leander Bt.-nek Összesen 1.537.500 Ft támogatás. A három negyedév beszámolói alapján eddig 4.237.500 Ft-ot támogatást kapott a Leander Bt. Ennyi közpénz ment el lakossági tájékoztatásra. A kérdés, hogy valóban szükséges ennyit költeni lakossági tájékoztatásra? Az is érdekes, hogy a kerületben több papíralapú sajtóorgánum, vagy online hírportál is létezik, de egyik sem kapott ilyen mértékű pénzbeli támogatást. „Gonosz” kérdések: Mire megy el a közpénz? A november 17-i képviselő-testületi ülésre több kérdést is megfogalmaztam, amelyek nagy részét aztán fel is tettem. Mindenképpen megjegyzendő, hogy az önkormányzatnak saját újságja van, a Hírhozó, amely teljes egészében lefedi a kerületet, azonban költségtakarékossági intézkedések miatt csökkentette a testület a lapnak járó támogatást. Egyetértek azzal, hogy szükség van lakossági tájékoztatásra, és azt sem mondom, hogy mindegyik egyéni képviselő csak öncélú politikai marketingre használja fel a választókerületi céltartalékot, de a képviselői munka bemutatását miért közpénzből kell finanszírozni? Miért abból a pénzből, amelyből mondjuk lombzsákokat lehetne venni, utcanévtáblákat kijavítani, közösségi rendezvényeket támogatni, vagy ebben a nehéz gazdasági helyzetben olyan alapítványokat, olyan civil szervezeteket támogatni, amelyek szociálisan rászorultakat támogatnak? Tényleg nem lenne jobb helye ennek a pénznek? Miért nem jelenhettek meg ezek a hírek az önkormányzati lapban, a Hírhozóban? Arra is kíváncsi voltam, hogy az egységesen fizetett 300.000 Ft hány cikket, vagy karaktert tartalmaz? Tehát a költségek pontosan milyen szolgáltatást takarnak? Visszanézve az újság lapszámait és online honlapját, kiderült, hogy van olyan képviselő, aki rendszeresen szerepel az újságban, a honlapon pedig még hivatkozás is szerepel, amelyre kattintva el lehet jutni a honatya, vagy honanya saját honlapjára. Van olyan képviselő, aki viszont ugyanezért a támogatásért szinte nem is szerepel az újságban, vagy alig. Nyílván lehet differencia a képviselők elvégzett feladatai között egy adott negyedévben és ezért nem születhet róluk ugyanannyi hírértékű beszámoló, de akkor miért nincs differencia a támogatási összegekben is? Kérdéseimre választ nem kaptam, inkább csak támadást, az eddig közpénzből milliókkal támogatott független lap, a Tizenhetedik pedig egyszerűen gonosznak kiáltott ki, mert meg mertem kérdezni, hogy a Fidesz-KDNP képviselői, miért és pontosan mire költik a választók pénzét. És hogy mi a konklúzió? Én természetesen nem azért lettem képviselő, hogy mások önérzetére, öncélú üzleti érdekeire, vagy esetleg politikai hiúságára tekintettel legyek. És ha ezért „gonosz” vagyok, vállalom, mert a választóim kérdéseit mindig fel fogom tenni, hiszen ez is hozzátartozik a képviselői munkámhoz. S bár vannak vélemények, melyek szerint „demagógia az emberek érdekeit képviselni”, mint jobbikos, alázattal igyekszem szolgálni a közt. Hiszem, hogy a képviselők, nem az emberek, nem a választók felett állnak és nem árt őket szemmel tartani, kérdőre vonni, emlékeztetni őket, hogy nem a választó van a képviselőért, hanem fordítva. A testületi ülések nyilvánosak, az anyagaik többnyire bárki számára hozzáférhetőek. A képviseleti demokrácia csak úgy működik, ha mindenki részt vesz benne.
Nótin Tamás önkormányzati képviselő |

Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR
































