Jobbik: A kormány fel fogja venni az IMF-hitelt

|

VolnerVolner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: annak ellenére, hogy Orbán Viktor arról beszél, Magyarországnak nincs szüksége pénzre, a kormány biztosan fel fogja venni az IMF-hitelt.

Az ország államadóssága az Orbán-kormány első másfél évében 2103 milliárd forinttal növekedett részben az új hitelek felvétele miatt, részben pedig a meglévő valutaárfolyamok jelentős romlása miatt – mondta el a jobbikos képviselő.

Burány Sándor MSZP-s politikus kijelentését – miszerint nincs alternatívája az IMF-hitelnek – a Jobbik úgy értékeli, hogy az MSZP és az LMP nem akarnak egyebet, mint beleugrasztani Magyarországot egy nem kívánt IMF-hitelbe, Magyarországot pénzügyi függésbe taszítani, sőt, fokozni a Magyar Köztársaság pénzügyi kiszolgáltatottságát – szögezte le Volner János.

A politikus emlékeztetett, Orbán Viktor az államadóssággal kapcsolatban azt mondta, Magyarországnak nincs szüksége pénzre, nem akar hitelt fölvenni, és azt érzékeltette a miniszterelnök, hogy nem kívánják kimeríteni az IMF-hitelt. A Jobbik azonban úgy gondolja, hogy ez a kijelentés néhány hónap múlva meg fog dőlni, egészen biztosak ugyanis abban – mondta el a Jobbik frakcióvezető-helyettese –, hogy a kormány fel fogja venni az IMF-hitelt, és ilyen módon hozzá fog ehhez a hitelkerethez nyúlni.

A szakpolitikus hozzátette: továbbra sem ismert az, hogy Kína milyen szerepet vállal a magyar államadósság refinanszírozásában, és milyen szerepe van az állampapírpiacon. A kormány a jelek szerint nem tudott jelentős eredményeket felmutatni ezen a téren – tette hozzá Volner János.

A Jobbik továbbra is azt szorgalmazza, hogy az államadósságot újra kell tárgyalni, továbbá azt, hogy a magyar állam utasítsa el az Európai Unió egyezményét – amely egy költségvetési diktátumot jelentene a magyar költségvetési ügyek fölött –, és ne csatlakozzon az európai országok megállapodásához, mert ez a nemzeti és pénzügyi függetlenségünk feladását jelentené – jelentette ki Volner János.

A politikus úgy véli, hogy a sikeres görögországi és írországi adósságkönnyítés mintájára Magyarországnak tevékenyen és kezdeményezően fel kell lépni, és addig, amíg még jelentősebb euróválság nem következik be, mindent meg kell tenni azért, hogy az adósságszolgálati terhek csökkenjenek – mondta el sajtótájékoztatója végén a nemzeti radikális politikus.

S.V.

barikad.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...