Hajléktalan gondozás Rákosmentén
A kezdeményezés célja, a kerületben élő fedélnélküliek egészségügyi állapotának és életkörülményeinek felmérése volt, illetve, hogy megfelelő tájékoztatásban részesüljenek a menhelyeket és orvosi ellenőrzőpontokat illetően. Az akció keretén belül tizenkét hajléktalant sikerült meglátogatni abból a regisztrált negyvenből, akik a kerületben vélhetően megfordulnak. Utunk során bejártuk Rákoskertet, Rákosligeten a vasútállomás környékét, a Népkertet és az 526. utca folytatásában az Akadémia telepet. A hajléktalanok többnyire eldugott, erdős, bokros területen élnek, ahol maguk készítette kis házikókban, vagy a földbe ásva, alkalmi fedelek alatt próbálnak a lehetőségeikhez képest lakókörnyezetet kialakítani. Egyikük Rákoskeresztúron, egy áruház tövében húzta meg magát, vastag paplanok alatt, amelyek azonban a nagy hidegben egész biztosan nem nyújthatnak hatásos védelmet. A Vöröskereszt kollégái, akik tiszteletre méltó empátiával és emberséggel közeledtek minden hátrányos helyzetű embertársunkhoz, igyekeztek mindenkinek a hajléktalanszálló lehetőségét felkínálni, ezzel azonban senki sem kívánt élt. Takarót és konzervet azonban mindenki elfogadott. Megdöbbentő és nagyon tanulságos út volt. Véleményem szerint, minden képviselőnek vennie kellene a fáradtságot és személyesen tájékozódnia arról, hogy milyen nehéz körülmények között élnek szociálisan rászoruló embertársaink. Bízom benne, hogy ez az akció, csupán az első lépés volt a rászoruló embertársaink megsegítése felé vezető úton.
Nótin Tamás önkormányzati képviselő Jobbik XVII. kerületi Alapszervezete |

Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR




















2011. november 30-án reggel 7 órától részt vettem az Önkormányzat által szervezett hajléktalanok gondozási akciójában. Rákosmente Önkormányzata, a BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitánysága és a Magyar Vöröskereszt összefogásának köszönhetően – összehangolt akció keretében – a szervezetek munkatársaival látogathattam végig a kerület közterületein élő hajléktalanokat.











