Borzalmas állapotok egy rákoscsabai strand területén
A kíváncsi, aggódó és egyben felháborodott környékbeli lakók szinte azonnal a helyszínre siettek, ahol a tűzoltók csak lángvágóval tudtak bejutni az egykori strand területére, hogy a heves lángokat eloltsák. A lakók elmondása szerint a helyszínen előkerült egy szemetes autó is, melynek sofőrje elárulta, hogy ő rendszeresen szállít ide műanyag és egyéb szemetet. Elmondta azt is, engedéllyel rendelkezik, hogy ezen anyagokat a lepusztult rákoscsabai strand lezárt területére szállíthassa. Rákoscsabai lakosok többször is megkeresték már a régi strandon lévő tarthatatlan állapotok miatt az önkormányzatot, de nem kaptak érdemi választ és intézkedést sem tapasztaltak a panaszaikkal kapcsolatban. A november 17-i képviselő-testületi ülés előtt, mint önkormányzati képviselővel vették fel velem a kapcsolatot a rendezetlen állapotok miatt és a segítségemet, illetve a közbenjárásomat kérték a helyzet megoldása érdekében. Természetesen a lakók kérésének eleget téve, magam is tájékozódni kívántam a helyszínen, ezért még az ülés előtti napon ellátogattam a régi strand területére. Megdöbbentő állapotokat kellett tapasztalnom. Gyerekként még sokat jártunk a családdal a rákoscsabai strandra. Sokkoló volt szembesülni a romokkal, a félméteres gazzal és a mindenféle szemétkupacokkal, illetve törmelékkel.
A tűz nem pusztított el minden gumiabroncsot. A terület közepén egy hatalmas fekete folt éktelenkedett, mementójaként a napokkal ezelőtti hatalmas tűznek. A lakók és az én általam tapasztaltak szerint is ezeket a gumiabroncsokat csakis a kapun keresztül lehetett ide szállítani, hiszen ilyen mennyiségben, ekkora tömegű abroncsokat nem lehetett volna az oldalkerítésen tátongó lyukon becsempészni. De nem csak gumiabroncsokkal találkoztam. A területen mindenfele hatalmas törmelékkupacok, építési hulladékok voltak felhalmozva. Műanyag és háztartási hulladékot is találtam, szanaszét heverő szemeteszsákokba csomagolva.
Emlékszem azokra az időkre, mikor még a rákoscsabai strand a kerületi polgárok, családok egyik közkedvelt fürdőzőhelye volt nyáron. Most szétnézve azonban az az érzésem támadt, mintha valami háborús övezet lepusztult, felégetett romjai elevenedtek volna meg előttem. A lakók egy nyilatkozatot adtak át nekem, amelyet a képviselő-testületi ülésen is felolvastam. A helybeliek azt szeretnék, ha megszűnnének a tarthatatlan állapotok és a területet megtisztítanák a szeméthegyektől, a romokat eltakarítanák, lebontanák a kerítéseket és parkosítva visszaadná az önkormányzat a kerületi polgárok számára. A képviselő-testületi ülésen részletesen – képekkel dokumentálva - bemutattam az egykori rákoscsabai strandon tapasztalt borzalmas állapotokat. Arra kértem Rákosmente Önkormányzatának vezetését, hogy sürgősen tegyenek meg mindent a tarthatatlan helyzet felszámolása érdekében és vegyék figyelembe a lakossági panaszokat is. Ígéretet kaptam, hogy az általam vázolt problémát prioritásként fogják kezelni, kivizsgálják és a mielőbbi rendezésre fognak törekedni. Bízom benne, hogy a szavakat hamarosan végre tettek is követik majd és sikerül mindenki számára megnyugtató megoldást találni az egykori rákoscsabai strand területével kapcsolatban. Egy biztos, a helyi lakosokkal karöltve azon leszünk, hogy minél több embernek hívjuk fel a figyelmét az évek óta elhúzódó egykori rákoscsabai strand szomorú sorsára!
Nótin Tamás önkormányzati képviselő |

Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR
































