Bertha Szilvia: Fekete meló
Ráadásul, miután csökkent a szankcionálás jogi lehetősége is, így nem meglepő, hogy a cégek egyre nagyobb része követ el - ezen felül - kisebb-nagyobb munkaügyi szabálysértést. Vagyis újabb bizonyítékok állnak rendelkezésre, hogy az egyre jobban gyengített hatósági ellenőrzés, a jogszabályok liberalizálása igazából csak tovább ront a munkaügyi helyzeten. Talán mégis általános vitára kellett volna engedni a Jobbik munkaügyi ellenőrzésekre vonatkozó törvényjavaslatát? Vajon mi lesz az új Munka Törvénykönyv megszavazása után? Az kormánypárti indoklás szerint, a parlament előtt lévő javaslat, jelentős mértékben a munkaszerződés-kötési szabadságra, a munkaadó és a munkavállaló közötti kapcsolat – állítólag sok új munkahelyet teremtő - rugalmasságára épít. Méghozzá annyira, hogy a javaslatot elemző számára néha úgy tűnik, hogy szinte alig akad benne olyan passzus, amely miatt érdemes hivatalosan is munkavállalóvá válni. Ha pedig ehhez hozzávesszük, az elmúlt időszak munkavállalókat büntető kormányzati cselekedeteit – táppénz-és adójogszabályok hátrányos változásai, munkanélküli ellátások csökkentése, nyugdíjkorhatár emelése, korhatár előtti nyugdíjazások megszüntetése, indoklás nélküli felmondás és még sorolhatnám -, akkor az lesz inkább várható, hogy a javaslat a feketemunka tovább burjánzását fogja elősegíteni. A kormányzat képtelen megérteni - amikor majd megérti, akkor már lehet, hogy késő lesz -, hogy a fontos garanciális elemek, a szerződő felek egyéni-és közös kötelezettségeinek alapvető és behajtható (ellenőrizhető és szankcionálható) rögzítése nélkül az új Munka Törvénykönyve egy senki által be nem tartott, komolytalan, szó-és mondat gyűjtemény lesz csupán. Ha a munkavállalókat illető jogokat és juttatásokat ennyire rugalmasan kezelik, ha a munkáltatónak már jogszerűen sem kell majd félnie az érdekvédőktől, vagy a felügyelettől, vagy a bíróságtól, ha bárkit - szinte bármeddig -, akár ingyen is dolgoztathatnak, akkor végeredményben egyre nagyobb számban fog megkötésre kerülni az igazán rugalmas munkaszerződés. Méghozzá szóban. Amellyel a munkavállaló lemond néhány még megmaradt jogáról, a munkáltató pedig megspórolja a járulékokat. Ennek eredményeképpen a munkavállaló zsebébe talán több pénz fog kerülni, az államéba viszont biztosan kevesebb. Tényleg ez a cél? Bertha Szilvia országgyűlési képviselő jobbik.hu |

Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR




















Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy az ellenőrzések egyre több ágazatban – főleg a vendéglátásban, a kereskedelemben, valamint a személy- és vagyonvédelemben − mutatnak növekedést a feketemunkások számában.











