Az utolsó hatalmi korlátokat is felszámolná a kormány

|

OrbánEgy új Házszabály-módosítással az utolsó hatalmi korlátokat is felszámolná a kormánytöbbség. Két nap alatt tárgyalhatnak le törvényeket, negyed óra juthat az ellenzéknek. A csütörtöki napon az Országgyűlés elé terjesztett Házszabály-módosításról szóló határozattervezetről fejtették ki álláspontjukat sajtótájékoztatójukon Gyüre Csaba, Staudt Gábor és Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik országgyűlési képviselői.

Gyüre Csaba a tervezettel kapcsolatban kifejtette: a kormány munkáját rengeteg hibával tarkított csapkodó, kapkodó törvényalkotás jellemzi. Most erre kívánnak még egy lapáttal rátenni, ugyanis amennyiben elfogadásra kerül ez a Házszabály-módosítás, akkor sürgősségi eljárás keretében kettő napon belül lehet majd módosítani a jogszabályokat. Ez azt jelent, hogy két nap áll majd rendelkezésre az általános és részletes vitára, a parlamenti pártoknak pedig mindösszesen 15 perc áll majd rendelkezésére, hogy a törvénytervezettel kapcsolatban álláspontjukat kifejtsék.

A politikus felhívta a figyelmet: 40-60 oldalas törvénytervezetekről és jogszabály-módosításokról van szó, melyek tanulmányozására mindösszesen tíz-húsz perc állna a képviselők rendelkezésére. Jogilag megalapozott és összeszedett jogalkotásra így egyáltalán nem lesz lehetőség, továbbá az ellenzék jogköreit tovább kurtítják – tette hozzá.

A honatya emlékeztett arra, hogy az alkotmány-módosításról rendelkező négyötödös többséget előíró jogszabályt, a kormánypárti többség első lépései között helyezte hatályon kívül. Most pedig az ellenzéki pártoktól annak a lehetőségét is elveszik, hogy a sürgősségi jogorvoslatokról szóló döntésekbe beleszóljanak. A kormány minden olyan demokratikus akadályt, amely a korlátlan hatalom útjában áll lebont, a benyújtott házszabály módosítás is ez szolgálja – szögezte le Gyüre Csaba.

Mögöttes szándékok

Staudt Gábor a Házszabály-módosításról szóló határozattervezettel kapcsolatban elmondta, feltételezése szerint az állhat a kormány szándéka mögött, hogy még az idén szeretnének döntést hozni olyan törvényjavaslatokról, amiket a két legnagyobb ellenzéki párt nem támogatna.
Jelenleg nem látható, hogy mik lehetnek majd azok a törvénytervezetek, melyeket sem a nemzeti érdekeket szolgáló Jobbik, sem az IMF és a nemzetközi nagytőkének mindig „befekvő” MSZP nem támogatna – emelte ki Staudt.

A honatya kiemelte, a bizottsági üléseken ugyan a kormánypárti politikusok azzal érveltek, hogy a házszabálytól való eltéréshez továbbra is négyötödös többség kell majd, ami ugyan igaz, de az, hogy sürgősséggel lehessen tárgyalni és dönteni törvényjavaslatokról ezek után már csak kétharmados támogatást igényel.

Tisza is belebukott

Gaudi-Nagy Tamás történelmi párhuzamot, vont a jelenlegi házszabály-módosítás tervezetével kapcsolatban. Elmondta: 1904-ben az akkor már 30 éve hatalmon lévő Szabadelvű Párt, Tisza István vezetésével kísértetiesen hasonló Házszabály-módosítást erőltetett át. Céljuk akkor az volt, hogy az ellenzéki obstrukciót letörjék. „Hihetetlen viharokat” váltott ki ez a döntés, amibe végül belebukott a hatalom.

A politikus arra kérte a kormánypárti képviselőket, hogy ne lépjenek erre az útra, mert ez egy „zsákutca”. Hozzátette: a nemzeti érdekeit képviselő javaslatokban a Jobbik mindig partnere lesz a kormánynak, ezzel a lépéssel a Fidesz-KDNP kiiktatja az Országgyűlésből a Jobbik nemzeti garanciális szerepét.

Gaudi-Nagy Tamás arra, az újságírói kérdésre, hogy mit fog tenni a Jobbik, ha mégis elfogadásra kerül ez a javaslat, úgy válaszolt: minden jogfosztottság ellenére, úgy ahogy eddig is, ki fognak állni az ország érdekeiért és az emberek szabadságáért. Ez a javaslat a politikus szerint, az IMF, az ország számára előírt diktátumának ez emberek torkán történő leerőltetésének az eszköze.

J.F.

barikad.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...