Adventi keresztállítás
A keresztállító ünnepségre 16:00 órától került sor, melyet Kredits Ferenc, a Jobbik XVII. kerületi Alapszervezetének elnöke nyitott meg köszöntőjével, majd Dévai Nagy Kamilla előadóművész gitáros-énekes előadását hallgathatták meg a résztvevők. Az ünnepségen beszédet mondott Szilágyi György, a Jobbik XVII. kerületi országgyűlési képviselője és Dr. Mosolygó Marcell görög katolikus paróchus, aki megáldotta a keresztény Karácsony jelképének számító keresztet.
A keresztállításon közel százan vettek részt, köztük Hatvani Zoltán és Nótin Tamás önkormányzati képviselők is. Az ünnepi rendezvény békésen ért véget a Himnusz eléneklésével.
Jobbik XVII. kerületi Alapszervezete |

Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR
































